Napjainkban teljesen megszokott dolog, hogy mindenkinek van vezeték- és keresztneve, azaz "örökölt" édesapjától (néha édesanyjától) egy családnevet, amihez a szülei által választott keresztnév társul. A teljes névben külföldön a keresztnév szerepel elöl, míg néhány ázsiai országban (pl Kínában és Koreában) és nálunk is a vezetéknév az első.

A történelem során azonban nem mindig volt az embereknek két nevük. Az ókori Rómában a patrícius családokban (genusokban) jellemző volt ugyan a két név, mint például Julius Caesar esetében is, akinél a Julius volt a vezetéknév, hiszen a Julius genusból származott, ám a köznép körében nem alakultak ki igazi családnevek. Jézus esetében is a teljes névben - "Názéreti Jézus" - annak a helységnek neve adta vezetéknevet, ahol felnevelkedett, azaz Názáret városa. (Születési helye Betlehem.) A Jézus tehát a keresztneve volt, mint ahogyan abban a korban (és abban a régióban) egyáltalán nem volt ritka név. Jelenleg a spanyol ajkú országokban (főként Dél-Amerikában) a Jesus (Heszusz) ma is gyakori keresztnév. (Jesus Chavez bokszoló)

Később, a középkorban folytatódott az a szokás, hogy a nemesek, a királytól kapott birtokok révén nyertek családnevet, annak a területnek nevét felvéve, mellyel a király megjutalmazta őket (pl. Hunyadi János, mikor Zsigmond császártól megkapja Hunyad vármegyét és Vajdahunyadot).

Kép forrása: Link

Magyarországon a közemberek esetében a kereszténység felvétele előtt rendszerint valamiféle természeti elem, állat vagy egyéb környezeti jelenség, esetleg tulajdonság adta a nevet (mint: Farkas, Kerecsen, Turul, Bátor, Álmos). Szent István egyetlen fiának, Imre hercegnek halálakor a "vadkan ölte meg" olvasható a forrásokban, noha akadnak olyan történeti kutatások, melyek megkérdőjelezik a "vadkan" kifejezés szó szerint történő értelmezését, tekintve, hogy a még nem megkereszteltek között gyakori név volt akkoriban a vadkan. (Ily módon nem zárható ki szerintük, hogy a herceg gyilkosság áldozata lett egy vadkan elnevezésű személy révén.) A természeti nevek adása ma is gyakori bizonyos afrikai kultúrákban és az Észak-amerikai indián törzseknél, pl Ülő Bika.

A kereszténység elterjedése azonban átrendezte a neveket is, hiszen az egyház a keresztség felvételekor felkínálta a már létező egyházi nevek felvételét, így a közemberek is választhatták szentek neveit. A Szent Istváni időktől tehát megszaporodtak a Péterek, Jánosok, Pálok a magyar falvakban. (Ezért is hivják "keresztnévnek", - hisz ez a kereszteléskor kapott név.) A sok azonos keresztnevű lakost viszont meg kellett különböztetni egymástól, így ha például egy településen 3 János volt, akkor mindegyikük nevéhez odaillesztettek egy-egy jelzőt, ami rá volt jellemző; például a termete (nagy, kis), foglalkozása (kovács, szabó) egyéb tulajdonsága (sánta, más városból származása, pl pécsi). Így lettek aztán Nagy Jánosok, Kovács Péterek, Sánta Lászlók.

A jellemzőkből kialakított, keresztnevek elé biggyesztett ragadványnevek aztán a XV-XVI. században átváltoztak hivatalos vezeték-, vagy családnevekké, amikor az Árpád-kor végén (és főleg azt követően) tapasztalható társadalmi rétegződés és vagyoni megosztottság már nem csak a nemeseknél, hanem a köznépnél is megkövetelte az emberek pontosabb nyilvántartását, tulajdonaikkal együtt, melyet örökíthettek is utódaikra. Mindezt Benkő Lóránd 1949-es magyar személynévadásról szóló munkája is megerősíti. (forrás: link). A XV-XVI. századtól pontosabban kellett rögzíteni az állami és egyházi nyilvántartásokban, adójegyzékekben hogy ki mit örököl, kinek milyen vagyon van a birtokában. Az áttekinthetőség egyszerűen megkövetelte a kételemű személynévrendszert, vagyis az apáról utódaira szálló vezetékneveket, melyekkel nyomon-követhetővé vált a vagyon öröklése is.

Az új névrendszerben - mely csak az 1600-as évek elejére lett általános Magyarországon - eleinte kimagaslóan magas volt a helység és nemzetiség alapú családnév választás, hiszen sokan vándoroltak új településekre, ahol származási helye alapján azonosították, pl Budai, Szegedi vagy Horváth, Tóth, Rácz, Német. (Régen a tótok a szlovákok, a rácok a szerbek, az oláhok pedig a románok voltak.) Ma a leggyakoribb magyar családnevek között a helység a foglalkozás és a megjelenés alapján kialakult vezetéknevek a legelterjedtebbek: Nagy (226 584), Kovács (209 141), Tóth (204 544), Szabó (202 251), Horváth (196 667), Varga (133 363), Kiss (125 950), Molnár (103 379), Németh (87 637). [forrás: Wikipédia]

A leggyakoribb családnevek az egyes országokban

A családnevek keletkezésében külön korszakot jelentett a magyarosítások ideje (a XX.század első fele, de leginkább az 1918 és 1946 közötti időszak), amikor különböző okokból, az idegen, például németes hangzású vezetékneveket magyaros hangzásúra cserélték. Ugyancsak elterjedt az édesapa személynevéből képzett családnév, a "fia" szócska odabiggyesztésével, mely szinte minden népnél megfigyelhető, például az angoloknál a "son" kiegészítéssel (Pl Johnson, Samuelson, Peterson), a németeknél az "itz" szintén "fia" toldalékkal (Nimitz), zsidóknál a "ben" (fiú, fia) toldással (David Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke), nálunk: Péterffy, Istvánffy, Pálffy (mint Péter fia, István fia, Pál fia).

Bizonyos népeknél a nemesi cím a név részévé vált, mint például a németeknél, ahol a "von" szócska a családnév elé kerülve jelezte az adott família nemesi címét: pl Otto von Bismarck (német kancellár) vagy Herbert von Karajan (világhírű karmester).