A történelemben rengeteg diktátor fordult már elő, de a kifejezés inkább XX. századi eredetű, hiszen a korábbi időkben az elnyomó egyeduralkodókat inkább abszolutistáknak vagy despotáknak nevezték. A XX. század viszont valóban jelentős választékot kínál: itt van például Kuba teljhatalmú ura Fidel Castro, aki egy esztendő híján fél évszázadon át uralta népét (1959-2008), aztán Pol Pot, az indokínai Kambodzsa diktátora 1963-1981 között, illetve a többi kommunista elnyomó például a kínai Mao Ce-tung, az észak-koreai Kim család és a román Ceausescu. (Kihagyva még vagy fél tucat marxista diktátort). Külön kategóriát jelentenek a muszlim diktátorok (Mubarak, Kadhafi, Aszad, Szaddám ... stb) és az afrikai népirtók: például Yakubu Gowon (Nigéria 1966-1975), Bokassa (Közép-Afrika, 1966-1976) és Mobutu (Kongó/Zaire, 1965-1997). És persze az évszázad első szakasza is itt van, a világháborúk diktátoraival, mint Mussolini, Franco, Hitler, Sztálin és a japán Tódzsó Hideki. De kik voltak közülük a legnagyobbak? A "legnagyobb" kitétel vonatkozhat a hatalmon eltöltött idő hosszára de még inkább az áldozatok számára. Ha ez utóbbit vizsgáljuk, akkor a XX. század triádja (hármasa): a Mao Ce-tung - Sztálin - Hitler alkotta lista, mert ők tízmilliók haláláért voltak felelősek.

Mao-Cetung (1893-1976)

A kép forrása: LINK

Bár a kínai Mao Ce-tung hivatalosan csak 1945-től vezette Kínát, valójában már 1931-ben milliók felett rendelkezett, amikor megkaparintotta a Kínai Tanácsköztársaság elnöke címét (még ha akkoriban ez a titulus a kínai polgárháború zűrzavaros éveiben nem is jelentett legitim és országos tisztséget). Azonban már ekkor a kínai kommunista párt "kormányosa" jelzővel illették a legfelső pártvezetők. Így tény, hogy Mao meghatározó tényező lett már a 30-as évek Kínájában is, így elmondható, hogy 1931 illetve 1976 között (haláláig) 45 esztendőn keresztül sanyargatta népét. Áldozatainak száma ma sem pontosan ismert, de a több tízmilliós számot azért érheti el biztosan, mert uralmának 45 éve három nagy háborús időszakot is felölelt. Ezek a következők: kínai polgárháború, második világháború (kínai területen megvívott harcok), a kommunista hatalom kiépítésének belharca és a konszolidációs harc. A "Nagy Ugrás" politikájának például (mely egy kényszerű iparosítási program volt) 20 millió kínai paraszt esett áldozatául, akik éhen haltak (1959 és 1962 között). Az úgynevezett "kulturális forradalom" ugyancsak tízmilliókkal végzett, miközben 1966 és 1976 között leszámolt a másként gondolkodókkal, értelmiségiekkel és a belső párt-riválisokkal is.

Sztálin (1878-1953)

A kép forrása: LINK

A legvéresebb kezű diktátorok listáján előkelő helyet foglal el Ioszeb Dzsugasvili, ismertebb nevén Joszif Visszarionovics Sztálin, aki nagy elődje, Lenin halála után, 1924-ben lett a kommunista Szovjetunió meghatározó vezetője, majd egészen 1953-ban bekövetkező haláláig mindenható diktátora. Sztálinnak komoly felelőssége volt a 7 millió áldozattal járó, 1932/33-as nagy éhínségben (Holodomor), majd az egyéb elhibázott gazdasági döntések miatt kialakuló országos nyomorban is, mely a második világháború időszakában és utána követelt országszerte áldozatokat (sok milliós számban). Természetesen felelőtlen világháborús döntései sem vonhatóak ki az áldozatok számából, hiszen szabályosan a vágóhídra kényszerítette katonáit több tucatnyi esetben figyelmen kívül hagyva, hogy egy-egy katonai akció mennyi ember értelmetlen halálát okozza majd. Részben ennek is tudható be, hogy a Szovjetunió Sztálin vezetése alatt 1939 és 1945 között 27 millió ember veszített a harcok során. (Már a háború előtt közvetlenül kivégeztetett 50 hadtest és 154 hadosztály parancsnokot, akik szerinte nem voltak elég elkötelezettek a kommunista néphatalom győzelméért.)  Később, a háborút követően tisztogatásai okozták milliók halálát, hiszen csak a GULAG táborokban legkevesebb 1 millió ember lelte halálát. Tekintélyes számra tehető a 29 éves uralma alatt politikai alapon kivégeztetettek száma is, akiknek egy részét kedvenc hóhérjával ölette meg.

Adolf Hitler (1889-1945)

A kép forrása: LINK

A diktátor-trió harmadik tagja természetesen Adolf Hitler, aki 12 esztendőn keresztül, vagyis 1933-as hatalomra jutásától egészen 1945-ös öngyilkosságáig volt felelős a hazájában kivégzettekért illetve az európai, afrikai harcokban elesettek haláláért. Pártja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt már kezdetektől a gyűlölet-keltésre épült, főleg a zsidók, kommunisták és nyugatiak ellen gerjesztve hazájában a közhangulatot. A náci párt által létrehozott és közvetlenül Hitlert szolgáló (eredetileg testtőr szervezetként megteremtett) SS - Schutzstaffel a háború alatt folyamatosan volt felelős milliók meggyilkolásáért, akik nem katonák, csupán alsóbbrendűnek vagy politikailag veszélyesnek tartott polgári áldozatok voltak. Hitler haláltáborok sorát hozatta létre Európa-szerte, melyek közül a treblinkai és az Auschwitz-Birkenauban működő, tömeges kivégzéseket és az utóbbi esetében gázkamrákkal való tömeggyilkosságokat hajtott végre. A hitleri uralom 6 millió zsidó lakost ölt meg, akik közül a két említett táborban 2 millió embert végeztek ki.  

Egyéb érdekességek nálunk: A Mount Everest története, A mohácsi csata, A kunok története, A magyar családnevek eredete, A torinói lepel története, Miért épp von Hermanitz?, 

Az előző posztunk, mely a Mount Everest történetével foglalkozik (és érinti Suhajda Szilárd magyar hegymászó tragédiáját is a világ legmagasabb pontján) jelentős érdeklődést kapott és annyi levél érkezett hozzánk, hogy úgy döntöttünk, a sokat firtatott "halálzóna" (death zone) történetét is megírjuk.

Az animációs kép forrása: mount-everest3d.com

A "halálzóna" kifejezést először Edouard Wyss-Dunant, svájci orvos és alpinista használta még a legelső nagy, 1953-as (Hillary-Norgay) megmászást követően, a 8 ezer méter feletti régiókra, mind a 14 db hegycsúcs esetében, melyek magasabbak ennél a határértéknél. (Ezek listáján az első három helyezett: a Mount Everest, a K2 és a Kancsendzönga). Az elnevezés azért nagyon szemléletes, mert itt valóban arról van szó, hogy az itt tartózkodás közvetlen életveszélyt jelent az emberi szervezetre. Ez a zóna a Mount Everesten a 4-es tábornál kezdődik (7950 m magasan) és innentől egészen a csúcsig tart. Ha a 4-es tábortól a megszokott útvonalon halad a mászó, akkor 1,07 mérföldet, azaz kb 1600 métert megtennie ebben a bizonyos halálzónában. Ezt a távolságot azonban hihetetlenül nehéz terepen kell teljesítenie, többnyire 6-9 óra alatt, miközben egy helyen szinte függőleges mászásra is vállalkoznia kell. Ez a hely a Hillary lépcső (természetesen Edmund Hillaryról a Mount Everest első meghódítójáról elnevezve.).

A halálzónában a legalacsonyabb a levegő oxigéntartalma (alig 30%-a a megszokottnak) és az egyéb körülmények (mint légnyomás, hőmérséklet ... stb) is szélsőségesnek tekinthetőek. Az emberi szervezet nagyon rosszul viseli mindezen anomáliákat és gyakori az agy- illetve tüdő ödéma kialakulása (ami halálos lehet). Az orvosi tünetekről más sok poszt készült, így inkább a hegymászók szokásai szemszögéből vizsgáljuk a kihívásokat. A csúcstámadók célja ugyanis a lehető legkevesebb időt tölteni a halálzónában, vagyis a lehető leggyorsabban megtenni a csúcsra az utat, majd szinte rögtön visszaindulva mielőbb lejutni a 4-es táborig (7950 méter alá) a relatív biztonságba.

A probléma ott van, hogy nagyon nehéz jól beosztani az erőnlétet és annyi vizet illetve oxigént vinni, amennyi elegendő a próbatételhez de cipelése sem jelent többszörös igénybevételt a szervezet számára. Azon a bizonyos 1600 méteren ugyanis minden plusz-kilogramm tízszeres szorzóval számítandó. Ha egy csúcs-támadó túl sok időt tölt a halálzónában, mert például rosszullét miatt lassan kezd haladni, esetleg eszméletét veszti, elájul, magatehetetlenné válik (és ráadásul magányosan is halad, társak nélkül, akik segíthetnének neki) akkor sajnos beindul a szervezet teljes leépülése és a visszaszámlálás. Ezért fontos minden óra vagy pláne nap Suhajda Szilárd felkutatásakor.

Felhasznált anyag:

• wonderopolis.org.
• pubmed.ncbi.nlm.nih.gov.
• mount-everest3d.com.
• en.wikipedia.org - death zone.

Egyéb érdekességek nálunk: A mohácsi csata, A kunok története, A magyar családnevek eredete, A torinói lepel története, Miért épp von Hermanitz?, 

Most, hogy sajnos hivatalosan is bejelentették Suhajda Szilárd magyar hegymászó utáni kutatás felfüggesztését a Csomolungmán - de még reménykedve abban, hogy valami csoda folytán épségben előkerül az elkövetkező 24 órában (és együtt aggódva / imádkozva megmeneküléséért Szilárd családjával) - érdemes kicsit foglalkozni az annyi drámát okozó Mount Everest történetével is.

A híres Hillary-lépcső, az utolsó akadály a csúcs alatt. Forrás: LINK

A tényt, hogy a Föld legmagasabb pontjáról van szó, legelőször 1856-ban rögzítették és magasságát akkor 8840 méterben határozták meg (a tengerszinttől). Innentől kezdve a világ figyelme a hatalmas tibeti hegyvidék felé fordult, ahol ismertté kezdett válni az ott élő serpa nép is. A különleges etnikum Nepál hatalmas hegyei között él már a XII. század óta és leginkább arról híres, hogy kitűnően bírja a magas-hegyi viszonyokat (az extrém hideget, az oxigén-hiányos közeget, a különleges légnyomás-értékeket és a lehetetlen terep-viszonyokat) így a serpák hatékony segítői az odaérkező európai hegymászóknak. Számukra a Csomolungma szent hegy, melynek neve a nyelvükön azt jelenti: "világ anyja". Az európaiak 1856-ban nevezték el a hegyet Mount Everest -nek (bár valójában csak 1865-től terjedt el az a megnevezés), mégpedig egy bizonyos  Sir George Everest brit ezredes után, aki 1852-ben hadmérnökként kutatta a hegy méreteit. Azóta mindkét elnevezés - a Csomolungma és a Mount Everest is - használatban van.

Forrás: LINK

Az első hegymászó, aki a világ tetejére tette lábát, az új-zélandi Sir Edmund Hillary volt, aki 1953 május 29-én egy nepáli serpa, bizonyos Tenzing Norgay kíséretében érte el a csúcsot. Ettől az évtől kezdve sorra indultak hegymászók az Everest meghódítására. Eddig körülbelül 4 ezer ember jutott fel a világ tetejére (a legfiatalabb 13, a legidősebb 80 éves volt). A legelső nő, akinek a hegy megmászása sikerült Tabei Dzsungo japán hegymászónő volt, aki 1975 május 16-án érte el a csúcsot. A 4 ezer sikeres hegymászó között csak 193 olyan személy akadt az elmúlt 70 évben, aki oxigénpalack nélkül teljesítette a mászást. Legelső közülük 1978-ban Reinhold Messner volt, aki Peter Habler társaságában érte el a hegytetőt plusz-oxigén nélkül. (Suhajda Szilárd szintén oxigénpalack nélkül indult mászásra.) Ami a magyarokat illeti: először Erőss Zsolt jutott fel a Mount Everest tetejére, mégpedig 2002 május 25-én.

A Csomolungma megmászása hatalmas teljesítmény és hihetetlenül veszélyes vállalkozás is, amit jelez az is, hogy 1953 óta összesen 320 -an haltak meg a hegyen. Közülük 12-en csak az idei szezonban. A levegő oxigéntartalma 8 ezer méter felett a megszokottnak csak 30%-a, a hőmérséklet télen mínusz 50 fok (de jelenleg is mínusz 30 fok körüli, ami a helyiek szerint az évszakhoz képest extrém hidegnek tekinthető). A hihetetlen hideg először a test perifériális részeit "támadja meg" így az orr és ujjak (kéz és lábujjak) lefagyása fordulhat elő. Mindezekhez a nehézségekhez társulnak a hihetetlenül erős szélviharok is, melyeknél a szél sebessége eléri a 200 km/órát. Óriási a hó, rengeteg a meredek sziklafal, az extrém emelkedő, így bizonyos szakaszokon minden méter megtétele tízszer akkora erőfeszítést igényel, mint bárhol máshol a Földön. Óriási veszélyt jelentenek a lavinák, jég-csuszamlások is, melyek rengeteg hegymászó halálát okozták már. De 8 ezer méter felett a halál akkor is előfordulhat, ha valaki egyszerűen csak megpihen (tovább mint szabadna), mert az extrém körülmények agy- és tüdő ödémát okozhatnak. Ezért is nevezik ezt a magasságot "halál zónának" a mászók.

Beck Weathers, akinek az orra és minden ujja lefagyott 1996-ban a mount Everesten (Forrás: LINK)

Ami a megmászás menetét illeti: egy amatőr számára több tízezer dollárba kerül egy ilyen "túra" nem számítva a felkészülést odahaza. A legtöbb csúcsra-induló először Nepál fővárosába érkezik, az 1355 méter magasan fekvő Katmanduba. Innen három szakaszban zajlik a mászás mely összesen 60 napot vesz igénybe a csúcsig. A legelső szakaszban a hegymászó-csoport eljut az 5100 méter magasban lévő alaptáborig, ahol megkezdődik az akklimatizációs időszak, mely legalább 30-40 nap kell hogy legyen. Ezen időszakban szokik hozzá a szervezet az extrém körülményekhez (hőmérséklet-nyomás-oxigéntartalom). Ezt követi a legintenzívebb időszak, az a 7 nap, amíg a hegymászó-csoport feljut a csúcsra. (A csúcsról az alaptábor visszafelé már csak 5 napot igényel.) A csúcstámadás egyik legnehezebb része az úgynevezett Hillary-lépcső, egy 12 méter magas, majdnem-függőleges sziklafal a csúcs alatt, melynek leküzdése óriási próbatétel még a tapasztalt mászóknak is. (Itt látták utoljára Szilárdot.)

A Hillary-lépcső más szemszögből, csúcstámadókkal. (Fotó: Alison Levine, forrás: LINK)

A sikerhez 3 dolog szükséges: tapasztalat (főleg a túra-vezető részéről), fizikai felkészültség (minden résztvevőtől) és megfelelő időjárás (Istentől). Ha ezek közül bármelyik hiányzik, kudarccal végződhet a csúcstámadás. A "kudarc" pedig eddig 320 ember esetében halált jelentett. Az egyik leghíresebb katasztrófa 1996-ban történt, amikor egyszerre nyolcan vesztek oda a Csomolungma csúcsára tartva egy extrém hóvihar miatt. Az esetről 2015-ben film is készült Baltasar Kormákur rendezésében (Jason Clarke, Sam Worthington, Josh Brolin és Jake Gyllenhaal főszereplésével), a film címe stílusosan: Everest.

Az idei esztendő is ugyanúgy "katasztrófa-évként" vonul be a Mount Everest történetébe az eddigi 12 haláleset miatt (nem tudva jelenleg, hogy mi Suhajda Szilárd sorsa), mint az 1996-os év, amikor 15-en estek a hegy áldozatául (közülük nyolcan az említett, tragédiában). Szilárdról az utolsó hírt egy másik hegymászó csoport adta csütörtökön [május 25.] mely arról számolt be, hogy messze letért a megszokott útvonalról és rossz fizikai állapotúnak tűnt. Ezt követően indult egy serpa-csapat a megmentésére, mely abban bízott, hogy szombaton - a három kint töltött éjszaka dacára - életben találja majd Szilárdot. Egyelőre azonban (szombat kora-délutánig) nem bukkantak nyomára. Érthetetlen, hogy miért távolodott el a megszokott útvonaltól, mellyel nagyon megnehezítette saját megtalálását.  

Forrás: LINK

A Mount Everest a hó és jég birodalma, meghódítása pedig az emberi kitartás, elszántság és erő jelképe, melyet csak nagyon kevesek tudnak teljesíteni.

Az alábbi képen a mount-everest3d.com segítségével látható a Csomolungma legmagasabb pontjára indulók utolsó útszakasza.

Felhasznált források, cikkek:

• everestian.com - Michael Himmel cikke.
• climbing-kilimanjaro.com.
• metropol.hu - PT (2023.05.27).
• csomolungma - Wikipedia.hu.

Egyéb érdekességek nálunk: A mohácsi csata, A kunok története, A magyar családnevek eredete, A torinói lepel története, Miért épp von Hermanitz?, 

A "több is veszett Mohácsnál" rigmust idestova 496 éve mondogatjuk, ami bizony arra utal, hogy a nép számára hatalmas nemzet-katasztrófa volt a Mohácsnál 1526 augusztus 29-én elvesztett csata. Olyan méretű tragédia, mint a tatárjárás vagy Trianon. Hatalmas pofon, melyből csak 160 évvel később (1686-ban, Buda visszafoglalása után) kezdtünk el ébredezni.

A kép forrása: LINK

A mohácsi fiaskó előtt hat évvel hatalomra került Nagy Szulejmán szultán 1526 nyarán 60 ezres oszmán sereggel és 150 ágyúval indult a Magyar Királyság ellen, mely a legkevésbé sem volt felkészülve a mindent eldöntő csatára. Teljes volt a belső széthúzás a magyar nemesség soraiban, mely két táborra (főnemesi és köznemesi pártra) oszlott. Ráadásul Európa sem küldött katonai segítséget a nagyon is várható török veszély ellen, mert a reformációval, a német parasztháborúval és a Valois-Habsburg háborúkkal volt elfoglalva.

Az alig 20 éves (lengyel-litván származású) magyar király, II. Lajos teljesen magára maradt és összesen csak egy 24 500 fős sereget illetve 85 ágyút tudott mozgósítani. Nem számíthatott sem Frangepán Kristóf horvátországi hadaira, sem fő vetélytársa, Szapolyai János erdélyi seregeire. Pedig ha ezek csatlakoztak volna hozzá, illetve a német fejedelemségek is elküldik támogatásaikat, akkor a törökökkel közel azonos haderőt vonultathatott volna fel Mohács mezején.

A kép forrása: LINK

A királyi had Budáról indulva augusztus 24-én érte el Mohácsot és vert tábort egy csatára kiszemelt terület közelében. A király legfőbb hadvezérei bizakodók voltak, így: Tomori Pál kalocsai érsek (főparancsnok), Szapolyai György szepesi gróf (Szapolyai János öccse), Perényi Péter (temesvári kapitány), Batthyány Ferenc (pozsonyi főispán). A középhad gyalogos seregrészét Tomori, a jobbszárny lovasságát Batthyány, a balszárny katonáit pedig Perényi vezette. Haditervük arra épült, hogy még a lemaradt szultáni főerők megérkezése előtt megpróbálnak gyors győzelmet kikényszeríteni a török előcsapatok felett: a ruméliai lovasság, a janicsár előőrsök és az előreküldött tüzérség felett.

Az alig két órás csatáról - melyben mind a király, mind pedig két fővezére (Tomori és Szapolyai) is elesett, Brodarics István (prépost és kancellár) így írt:

„A szabályos ütközet körülbelül másfél óráig tartott. Mohács fölött fél mérföldnyire egy falucska alatt, melyet Cselének nevezünk, és amely környék a Duna áradása miatt a szokásosnál több víz alatt állt, egy meredélyes szakadékban találták meg a király testét, akiről némelyek azt mondták, maga is amott esett el, itt fulladt vízbe lovastul, úgy ahogy volt, fegyverben…”

Az összecsapás magyar támadással kezdődött: augusztus 29-én délután fél 4-kor Batthyány lovascsapata a jobbszárnyon heves rohamra indult a török sereg ellen, melyhez a centrum gyalogsága is csatlakozott. A lovasok a török ágyúkig jutottak, ám itt megtört a támadásuk lendülete a felállított török torlaszok miatt így elkanyarodva a ruméliai lovasságra zúdultak.

A térkép forrása: LINK

A janicsár gyalogság sortüzei hatalmas pusztítást okoztak a magyaroknál, így a centrum gyalogsága visszavonulásba kezdett. Tomori Pál megpróbálta ugyan visszafordítani a megfutókat, de halálos találatot kapott. Az általánossá váló magyar visszavonulás kellős közepén, váratlanul ért a harcmezőre a Szulejmán vezette fősereg, ami sajnos mindent eldöntött. Tomoriék jóval későbbre várták őket és eleve két ütközettel számoltak: előbb az előőrsökkel, aztán a főerőkkel összecsapva. De minden másképp alakult: Szulejmán hamarabb ért a harcmezőre és óriási túlerejével azonnal győzelmet ért el egyetlen csatában. A Perényi vezette balszárny megpróbálta menteni a menthetőt, de támadásuk gyorsan elakadt, az anatóliai hadtest kemény helytállásán.

A menekülő magyar gyalogosok és a lovasság egy része is a Duna árterének mocsaraiba szorult. Vélhetően itt esett le lováról maga a király is, aki a megáradt Csele patak vizébe fulladt (amikor lehúzta őt páncélzata). A magyarok 15-20 ezer embert vesztettek és körülbelül kétezren estek fogságba. A csatatéren lelte halálát 7 püspök, 16 zászlós úr, 12 főnemes.

A szultán miután egyértelművé vált győzelme, magáénak tekintette a Magyar Királyságot. Szeptember 12-én Budára vonult serege egy részével, majd kifosztotta, feldúlta és fel is gyújtotta a várost. A szultáni főhad csak szeptember 25-én indult vissza Isztambulba. Bár az ország középső területeinek török megszállása csak 1541-ben valósult meg, a töröktől való függés korszaka a mohácsi csatával vette kezdetét és teljesen csak 173 évvel később, az 1699-es karlócai békével ért véget.

Egyéb érdekességek nálunk: A kunok története, A magyar családnevek eredete, A torinói lepel története, Miért épp von Hermanitz?, 

A kunokról talán hallottunk már iskolai tanulmányaink során, de ha nem, akkor tájneveink (Kiskunság, Nagykunság) és néhány városunk elnevezése (pl. Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa) biztosan eszünkbe juttatják ezt a különleges, 800 éve idevándorolt népet. De hogyan is kerültek ide, kik ők és mit jelent az, hogy "Kunország"?

Kötöny, kun fejedelem. A kép forrása: wikipedia.org

Nos, a kunok története ősibb, mint hinnénk: a X. században, nagyjából 1000 körül jelentek az Ural hegységtől délre fekvő úgynevezett "sztyeppei folyosón", ahol két másik etnikummal összefogva létrehozták a közel 200 évig fennálló, hatalmas Kipcsak-ujgur-kun törzsszövetséget. Ekkor a Magyar Királyság a Szent Istvánhoz kötődő államalapítás korát majd az azt követő Árpád-kori konszolidáció időszakát élte, kapcsolatait pedig főleg Európa nyugati térségei felé építgette. A két közösség (a magyar és a kun) nem kereste egymással a kapcsolatokat. A helyzet akkor kezdett változni, amikor egy mindkettejüket fenyegető új népesség, a tatár had meg nem jelent Európa peremén. De nézzük előbb a kunok eredetét

A kunok mai tudásunk szerint Kína távoli területein formálódtak néppé, ám külsejüket tekintve eltértek a környező kínai és türk törzsek megjelenésétől. Ez lehet az oka annak, hogy első ismert írásos említésük az ótörök "koman" (kuman) azaz "fakó" jelzőből keletkezett (valószínűleg arra utalva, hogy bőrszínük halványabb színű szomszédaiknál) és később a latin "cumanus" is ezt a jelzőt követte. Amikor a kunokat 1000 körül a mongolokkal rokon kitajok megtámadták, megkezdődött Európa felé történő hosszú vándorlásuk és a már említett birodalom-alkotásuk a sztyeppei területeken a Bajkál tó és az Al-Duna közti hatalmas térségben.

Kun területek 1200 körül. A kép forrása: wikipedia.org

A kun történelem legnagyobb fordulópontját a Kalka menti csata hozta el, 1223 május 31-én, amikor a tatárok megtámadták a kunokat és a velük szövetséges, őket segítő orosz fejedelemségek erőit. A legendás Dzsingisz kán ekkor már 4 éve halott volt, ám nagy hadvezérei, Szubotáj, Batu és Dzsebe a Kalka folyó mellett nagy győzelmet arattak a sztyeppei koalíció erőin. A kunok menekülni kényszerültek a tatár invázió elől, mely az ezt követő években teljesen elárasztotta a Dél-orosz sztyeppét. Az egykori Kipcsak-ujgur-kun birodalom teljesen összeomlott, a kunok pedig a Kárpátok felé kényszerültek vonulni.

A magyar - kun történelem igazából 1227-ben vette kezdetét, amikor Barsz, kun fejedelem felvette a kapcsolatot II. András magyar királlyal. Ekkor a magyar uralkodó beleegyezését adta abba, hogy a kun törzsek letelepedjenek a Kárpátok keleti oldalán. Ezzel megszületett Cumania vagy Kunország mely a későbbi Moldva-Havasalföld területeit ölelte fel egy kun - román kevert lakossággal. A területen néhány évvel később, 1279-ben jött létre a Milkói püspökség a pápa támogatásával (de az Esztergomi érsek alá rendelve) az itt élő etnikumok megtérítésének céljából.

A kép forrása: tortenelemcikkek.hu/node/227

Kunország 12 éven keresztül (1227-1239) háborítatlanul adott otthont a körülbelül 40 ezres kun népességnek, ám ekkor újabb fontos szakaszhatár következett: hír jött arról, hogy a tatárok nagy arányú támadásra készülnek a Magyar Királyság és Lengyelország ellen. Ekkor már mind a magyar mind a kun uralkodói székben más vezetők ültek: Magyarországot IV. Béla, a kunokat Kötöny fejedelem irányította. A két uralkodó 1239-ben kötött új egyezséget: ebben IV. Béla országa területére hívta a kunokat, hogy együttesen, összefogva harcoljanak és védelmezzék meg a Magyar Királyságot. (A magyar király az alkuval egy csak hozzá hűséges katonai réteget is nyert, mellyel erősíteni tudta - saját nemességével szemben - uralkodói hatalmát.)

A kunok egy része ugyan Cumaniában maradt (a Kárpátokon túli részeken), de a főerőik Buda alatt vertek tábort. Itt azonban a budai lakosság gyanakodva szemlélte csapataikat, akiket a tatárok elő-őrseinek véltek. A félreértés akkor vált tragikussá, amikor a polgárok ön-bíráskodva és fegyvert ragadva meglepték a kunok sátrait és megölték Kötönyt. A kunok válaszul felmondták az alkut a magyarokkal és fosztogató portyázásokba kezdtek, majd déli irányban kivonultak a Magyar Királyságból. 

A magyarság magára maradt az érkező tatárokkal szemben, akiktől háromszor is nagy vereséget szenvedtek, a legnagyobbat Muhi mezején 1241 április 11-én. Szubotáj (aki Dzsingisz kán után a második legnagyobb tatár hadvezér volt) végigdúlta az országot, miközben IV. Béla menekülni kényszerült (előbb Bécsbe, majd az adriai Trau várába). A kunok a Kárpátok mentén vészelték át a tatárjárást, mely 1242 tavaszán a Mongol Birodalom belső válsága (és Ögödej nagykán halála miatt) váratlanul ért véget, a tatárok hirtelen távozásával.

Kun lovasok. Forrás: tarijurtaakademia.hupont.hu/10/kunok

A magyar uralkodó, IV. Béla és a kunok kapcsolata a tatárjárást követően rendeződött, amikor a magyar uralkodó békülési szándékból fiát (a későbbi V. Istvánt) a kun fejedelem, Szejhán lányával, Erzsébettel házasította össze. A frigyből született később IV. (Kun) László királyunk. Az új alapokra helyezett kun-magyar barátság tovább erősödött, amikor a magyar király az Alföldre hívta a kunokat, hogy azok ott letelepedve kiváltságokat élvező etnikumként védelmezzék az országot az esetleges későbbi tatár támadásoktól. Az ekkoriban létrejövő kun falvak után kapta meg a társég a Kiskunság és Nagykunság nevet. Mivel IV. Béla élete utolsó éveiben a saját fiával, IV. Istvánnal zajló belháborúval volt elfoglalva, a kunok szabadon alakíthatták életmódjukat, melynek sajnos nem volt része megtérésük. Egyik részük továbbra is Kunországban élt, a Szörényi bánság keleti határát jelentő Olt folyó illetve a moldvai területek (Dnyeszter folyó) közti régióban, másik részük pedig a Magyar Királyság alföldi részein nomadizált, eredeti, ősi vallását gyakorolva. Ez az állapot azonban zavarta mind az egyházi vezetőket, mind a pápaságot, mind pedig a magyar nemességet.

A kép forrása: mandadb.hu/tetel/55726/IV_Laszlo

Az V. István után trónra kerülő IV. Lászlónak (édesanyja révén félig kun származása dacára) fel kellett lépnie a kunok ellen, akiket 1282-ben a hódtavi csatában kényszerített a kun törvények betartására és a megkeresztelkedésre. (A csata után IV. László mind a magyarok, mind a kunok szemében a másik oldal "embere" maradt. Egyéni tragédiáját végül ez a helyzet okozta: álmában maguk a kunok ölték meg.) IV. László halálával (1290) a Magyar Királyságban élő kunok számára új idők jöttek el: innentől be kellett illeszkedniük az itteni szokások közé és meg kellett keresztelkedniük. Ám népművészetük nyomokban fellelhető maradt a magyar néphagyományban (tájneveink és néhány településünk elnevezése mellett).

Egyéb érdekességek nálunk: A magyar családnevek eredete, A torinói lepel története, Miért épp von Hermanitz?,

Napjainkban teljesen megszokott dolog, hogy mindenkinek van vezeték- és keresztneve, azaz "örökölt" édesapjától (néha édesanyjától) egy családnevet, amihez a szülei által választott keresztnév társul. A teljes névben külföldön a keresztnév szerepel elöl, míg néhány ázsiai országban (pl Kínában és Koreában) és nálunk is a vezetéknév az első.

A történelem során azonban nem mindig volt az embereknek két nevük. Az ókori Rómában a patrícius családokban (genusokban) jellemző volt ugyan a két név, mint például Julius Caesar esetében is, akinél a Julius volt a vezetéknév, hiszen a Julius genusból származott, ám a köznép körében nem alakultak ki igazi családnevek. Jézus esetében is a teljes névben - "Názéreti Jézus" - annak a helységnek neve adta vezetéknevet, ahol felnevelkedett, azaz Názáret városa. (Születési helye Betlehem.) A Jézus tehát a keresztneve volt, mint ahogyan abban a korban (és abban a régióban) egyáltalán nem volt ritka név. Jelenleg a spanyol ajkú országokban (főként Dél-Amerikában) a Jesus (Heszusz) ma is gyakori keresztnév. (Jesus Chavez bokszoló)

Később, a középkorban folytatódott az a szokás, hogy a nemesek, a királytól kapott birtokok révén nyertek családnevet, annak a területnek nevét felvéve, mellyel a király megjutalmazta őket (pl. Hunyadi János, mikor Zsigmond császártól megkapja Hunyad vármegyét és Vajdahunyadot).

Kép forrása: Link

Magyarországon a közemberek esetében a kereszténység felvétele előtt rendszerint valamiféle természeti elem, állat vagy egyéb környezeti jelenség, esetleg tulajdonság adta a nevet (mint: Farkas, Kerecsen, Turul, Bátor, Álmos). Szent István egyetlen fiának, Imre hercegnek halálakor a "vadkan ölte meg" olvasható a forrásokban, noha akadnak olyan történeti kutatások, melyek megkérdőjelezik a "vadkan" kifejezés szó szerint történő értelmezését, tekintve, hogy a még nem megkereszteltek között gyakori név volt akkoriban a vadkan. (Ily módon nem zárható ki szerintük, hogy a herceg gyilkosság áldozata lett egy vadkan elnevezésű személy révén.) A természeti nevek adása ma is gyakori bizonyos afrikai kultúrákban és az Észak-amerikai indián törzseknél, pl Ülő Bika.

A kereszténység elterjedése azonban átrendezte a neveket is, hiszen az egyház a keresztség felvételekor felkínálta a már létező egyházi nevek felvételét, így a közemberek is választhatták szentek neveit. A Szent Istváni időktől tehát megszaporodtak a Péterek, Jánosok, Pálok a magyar falvakban. (Ezért is hivják "keresztnévnek", - hisz ez a kereszteléskor kapott név.) A sok azonos keresztnevű lakost viszont meg kellett különböztetni egymástól, így ha például egy településen 3 János volt, akkor mindegyikük nevéhez odaillesztettek egy-egy jelzőt, ami rá volt jellemző; például a termete (nagy, kis), foglalkozása (kovács, szabó) egyéb tulajdonsága (sánta, más városból származása, pl pécsi). Így lettek aztán Nagy Jánosok, Kovács Péterek, Sánta Lászlók.

A jellemzőkből kialakított, keresztnevek elé biggyesztett ragadványnevek aztán a XV-XVI. században átváltoztak hivatalos vezeték-, vagy családnevekké, amikor az Árpád-kor végén (és főleg azt követően) tapasztalható társadalmi rétegződés és vagyoni megosztottság már nem csak a nemeseknél, hanem a köznépnél is megkövetelte az emberek pontosabb nyilvántartását, tulajdonaikkal együtt, melyet örökíthettek is utódaikra. Mindezt Benkő Lóránd 1949-es magyar személynévadásról szóló munkája is megerősíti. (forrás: link). A XV-XVI. századtól pontosabban kellett rögzíteni az állami és egyházi nyilvántartásokban, adójegyzékekben hogy ki mit örököl, kinek milyen vagyon van a birtokában. Az áttekinthetőség egyszerűen megkövetelte a kételemű személynévrendszert, vagyis az apáról utódaira szálló vezetékneveket, melyekkel nyomon-követhetővé vált a vagyon öröklése is.

Az új névrendszerben - mely csak az 1600-as évek elejére lett általános Magyarországon - eleinte kimagaslóan magas volt a helység és nemzetiség alapú családnév választás, hiszen sokan vándoroltak új településekre, ahol származási helye alapján azonosították, pl Budai, Szegedi vagy Horváth, Tóth, Rácz, Német. (Régen a tótok a szlovákok, a rácok a szerbek, az oláhok pedig a románok voltak.) Ma a leggyakoribb magyar családnevek között a helység a foglalkozás és a megjelenés alapján kialakult vezetéknevek a legelterjedtebbek: Nagy (226 584), Kovács (209 141), Tóth (204 544), Szabó (202 251), Horváth (196 667), Varga (133 363), Kiss (125 950), Molnár (103 379), Németh (87 637). [forrás: Wikipédia]

A leggyakoribb családnevek az egyes országokban

A családnevek keletkezésében külön korszakot jelentett a magyarosítások ideje (a XX.század első fele, de leginkább az 1918 és 1946 közötti időszak), amikor különböző okokból, az idegen, például németes hangzású vezetékneveket magyaros hangzásúra cserélték. Ugyancsak elterjedt az édesapa személynevéből képzett családnév, a "fia" szócska odabiggyesztésével, mely szinte minden népnél megfigyelhető, például az angoloknál a "son" kiegészítéssel (Pl Johnson, Samuelson, Peterson), a németeknél az "itz" szintén "fia" toldalékkal (Nimitz), zsidóknál a "ben" (fiú, fia) toldással (David Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke), nálunk: Péterffy, Istvánffy, Pálffy (mint Péter fia, István fia, Pál fia).

Bizonyos népeknél a nemesi cím a név részévé vált, mint például a németeknél, ahol a "von" szócska a családnév elé kerülve jelezte az adott família nemesi címét: pl Otto von Bismarck (német kancellár) vagy Herbert von Karajan (világhírű karmester).

A torinoi lepel (latinul: Sacra Sindone) a kereszténység egyik legfontosabb ereklyéje, melyet napjainkban az olaszországi Torino városában őriznek, a Keresztelő Szent János katedrálisban. A lepel egy 4,36 méter hosszú, 1,1 méter széles lenvászon anyag, melyen egy 1,75 méter magas, szakállas férfi alakja fedezhető fel.

A kép forrása: slmedia.org

A keresztény hívők és kutatók egy része úgy véli, hogy a különleges anyag nem más, mint Názáreti Jézus Krisztus halotti leple, amibe a keresztről való levétele után helyezték testét, temetése során. A Biblia, János evangéliuma (19. fejezet [38-42]) így ír Jézus temetéséről:

„Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt – bár a zsidóktól való félelmében csak titokban –, arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Így elment és levette a testet. … Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. Így szoktak a zsidók temetni. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust.” (Biblia, Jn 19, 38-42) [Forrás]

A leplen szabad szemmel is kivehető az emberalak, de fényképezés után a negatívon még szembeötlőbb egy férfi-alak kontúrja, amint karjait a teste előtt összefonva fekszik a hátán. Az itt következő képek közül az egyiken eredeti megjelenésében látható a lepel, a másikon pedig egy negatív segítségével vehető ki a rajta lévő ember-kontúr:

A kép forrása: shroudenigma.com

A torinoi lepelről Jézus megfeszítését követően hosszú évszázadokig nem esik említés, ami arra utal, hogy a katolikus egyház nem kívánta a lepel ereklyévé nyilvánítását, talán azért, mert kikerült birtokából. A XIV. században azonban egyszer csak megjelent a forrásokban, amikor 1353-ban egy francia lovag, bizonyos Charny Geoffroy (1606-1635) Lirey városának adományozta. Az említett nemes 1344-ban keresztes lovagként harcolt Szmirnában (ma Izmir) a Közel-keleti régiókhoz és Konstantinápolyhoz közel, így vélhetően ekkor kerülhetett birtokában a lepel, valószínűleg a templomos lovagoktól (akik bizonyos források szerint vagy száz éven át Konstantinápolyban rejtegették). A leplet mindenesetre Geoffroy vitte magával Franciaországba.

A kérdésre, hogy a torinói lepel a jeruzsálemi kősírból hogyan jutott el Konstantinápolyba, a történelem adhat nem bizonyítható választ azzal a ténnyel, hogy a lovagrend korábban Jeruzsálemben "működött" 1118 és 1187 között így valóban megtalálhatta valahol a zsidó város területén. A Szentföld eleste után adódott a logikus döntés, hogy a legközelebbi biztos helyre, Konstantinápolyba vigyek.

Az egyház mindenesetre felfigyelt a Franciaországba került lepelre és 1390-ben VII. Kelemen pápa hozzájárult kiállításához. Ez arra utal, hogy bár korábban nem foglalkoztatta a főpapokat a birtokukból kikerült tárgy, 1390-ben mégis elfogadták hitelességét. A lepel később, 1453-ban került a Savoyai család birtokába így egy ideig a főnemesi család székhelyén őrizték, Chambéry városában. Itt egy alkalommal sajnos egy helyi tűzvészben megperzselődött. Egy évszázad elteltével, 1578-ban a lepel új otthona Torino lett, ahol azóta is megtalálható. A Szentszék 1983-ban szerezte meg a lepel tulajdonjogát.

Ferenc pápa és a torinói lepel 2015-ben. (Forrás: vaticannews.va)

A torinói leplet először 1898-ban fényképezték le, majd a tudomány is vizsgálni kezdte: 1973-ban, 1978-ban, 1988-ban és 1999-ben analizálták, mely alkalmakkor mintavételeknek, pollen-vizsgálatoknak, radiokarbon kormeghatározásoknak vetették alá. A vizsgálatok azonban sem pro, sem kontra nem tudtak valódiságot vagy hamisságot igazolni.

A "kontra" azaz hamisságot állító álláspontokról sokat olvashattunk már, most nézzük azokat az érveket, melyek "pro" a lepel valódiságára utalhatnak:

1. A torinoi leplet eddig nem sikerült mesterségesen reprodukálni, vagyis nem hamisítható. A lenvásznon szereplő alak anyaga nem azonosítható, semmiféle festékanyagot nem tartalmaz. Speciális módon születhetett és a modern tudomány sem tudta eddig reprodukálni, újra-előállítani (hamisítani). Hogyan hamisíthatták volna akkor a középkorban, lényegesen fejletlenebb technikákkal?
2. A torinói lepel anyaga, szövési módja és a leplet előállító szövő-eszköz eredete is Közel-keleti, pontosan arra a régióra utal, ahol időszámításunk kezdetén Jézust megfeszítették.
   
3. A leplen látható férfi-alakon egyértelműen sebek fedezhetőek fel, a gyolcs anyagában pedig AB vércsoportú vérnyomok is megtalálhatóak. A sérülések a forrásokban, evangéliumokban leírt Jézus-sebekkel tökéletes egyezést mutatnak.
4. A lenvásznon szereplő ember-alak szemein pénz-érmék nyomai láthatóak, melyeket a korabeli temetkezési szokásoknak megfelelően helyeztek el az elhunyton. Ezek a pénzérmék Jézus korából valóak, Kr.u. 26-36 közti évekből származnak.
   
5. A torinoi leplen feliratok is láthatóak, melyek ugyancsak Jézus korára utal, a kutatók szerint (dr. Barbara Frale) a feliratok annak szövege egy görög, arámi és latin nyelven írt halotti bizonyítvány.
6. Az 1973-ban, majd 1999-ben pollen-mintákat vettek a lepelből, melyek azt bizonyítják, hogy a lenvászonban található virág-pollen összetétel (kombináció) a Szentföldről származik, egészen pontosan a Jeruzsálem-Hebron régióra utal.
   
7. Több vizsgálat a lepel korát későbbi évszázadokra teszi. Ám ezek a vizsgálati eredmények a lepel széleiből vett mintákra támaszkodnak, ám bebizonyosodott, hogy ezeket csak utólag varrták a vászonhoz, Jézus korában még nem alkották annak részét.
8. A leplen felfedezhető embert halála után a korabeli szokásokkal ellentétben nem mosdatták meg és nem kenték be olajjal sem, ami arra utal, hogy erőszakos kivégzés áldozata volt, akit a korabeli zsidó temetkezési szokások szerint nem lehet megmosdatni és olajokkal bekenni.

A felsorolt érvek közül a pénzérme-felirat és a pollen-vizsgálat a legerősebb érv a valódiság mellett, illetve a tény, hogy még napjainkban sem tudta senki reprodukálni, vagyis elvethető annak lehetősége, hogy ez a középkorban sikerült volna bárkinek is.

Farkasréti temető (Fotó: Szennyes Krisztián, Vasarnap.hu) Forrás: LINK

Ha mérlegre tesszük a lepel valódisága melletti és elleni érveket, fontos szempont a logika is: ki és miért hamisította volna? Az egyház nem profitált belőle, sőt sokáig nem is fogadta el (ma sem tekinti igazán sajátjának és nem tartja szent ereklyének sem), más tulajdonosaik pedig (Geoffroy lovag és a Savoyai család) nem a lepel miatt gazdagodtak meg. Nem állt érdekükben a hamisítás.

A magam részéről több érvet látok a valódiság mellett, mint ellen.

Kijelentésem főként abban a tekintetben értelmezendő, hogy VALAKIT egészen biztosan megkínoztak és keresztre feszítettek Jeruzsálemben I.u. 30 és 33 között. (A történészek ma sem tudják megállapítani a pontos dátumot, ami lehet Kr.u.33 április 3, vagy Kr.u. 30., április 7 is.) Hogy az illető Isten fia lett volna ... egyéni megítélés, világlátás kérdése. A lényeg, hogy valakivel megtörtént, hiszen több forrás is megerősíti. A megkínzott személyt egy gyolcsba tekerték, ami a korabeli szokásoknak teljesen megfelel. Ez a bizonyos gyolcs vagy vászon pedig igenis lehet az, amit ma Torinóban őriznek.

Zárásul egy gondolat: A torinói lepel valódi vagy hamis jellegének elfogadása hitbéli kérdés is, vagyis a modern tudomány vizsgálatainak elfogadásán - elutasításán túl, megítélésében a magunkban keresendő elkötelezettség is szerepet kap.

A torinói leplet utoljára 2015-ben állították ki, a következő nyilvános megtekintésére pedig 2025-ben kerül majd sor.

Isten hozott blogomon!

A von Hermanitz egy nagyon régi német eredetű családnév, mely sajnos nagyapámmal együtt a sírba szállt, tekintve, hogy ő maga átmagyarosította életének egy bizonyos szakaszában (valamikor a második világháború évei alatt még katonakorában [1944-ben]). Blogomon azonban újra meg akartam jeleníteni a von Hermanitz nevet, mert éppúgy régi, mint az a sok történelmi téma, amellyel történészként itt szeretnék majd foglalkozni. Remélem találsz itt érdeklődésednek megfelelő cikkeket és időről időre visszatérsz blogomra!