A "több is veszett Mohácsnál" rigmust idestova 496 éve mondogatjuk, ami bizony arra utal, hogy a nép számára hatalmas nemzet-katasztrófa volt a Mohácsnál 1526 augusztus 29-én elvesztett csata. Olyan méretű tragédia, mint a tatárjárás vagy Trianon. Hatalmas pofon, melyből csak 160 évvel később (1686-ban, Buda visszafoglalása után) kezdtünk el ébredezni.

A kép forrása: LINK

A mohácsi fiaskó előtt hat évvel hatalomra került Nagy Szulejmán szultán 1526 nyarán 60 ezres oszmán sereggel és 150 ágyúval indult a Magyar Királyság ellen, mely a legkevésbé sem volt felkészülve a mindent eldöntő csatára. Teljes volt a belső széthúzás a magyar nemesség soraiban, mely két táborra (főnemesi és köznemesi pártra) oszlott. Ráadásul Európa sem küldött katonai segítséget a nagyon is várható török veszély ellen, mert a reformációval, a német parasztháborúval és a Valois-Habsburg háborúkkal volt elfoglalva.

Az alig 20 éves (lengyel-litván származású) magyar király, II. Lajos teljesen magára maradt és összesen csak egy 24 500 fős sereget illetve 85 ágyút tudott mozgósítani. Nem számíthatott sem Frangepán Kristóf horvátországi hadaira, sem fő vetélytársa, Szapolyai János erdélyi seregeire. Pedig ha ezek csatlakoztak volna hozzá, illetve a német fejedelemségek is elküldik támogatásaikat, akkor a törökökkel közel azonos haderőt vonultathatott volna fel Mohács mezején.

A kép forrása: LINK

A királyi had Budáról indulva augusztus 24-én érte el Mohácsot és vert tábort egy csatára kiszemelt terület közelében. A király legfőbb hadvezérei bizakodók voltak, így: Tomori Pál kalocsai érsek (főparancsnok), Szapolyai György szepesi gróf (Szapolyai János öccse), Perényi Péter (temesvári kapitány), Batthyány Ferenc (pozsonyi főispán). A középhad gyalogos seregrészét Tomori, a jobbszárny lovasságát Batthyány, a balszárny katonáit pedig Perényi vezette. Haditervük arra épült, hogy még a lemaradt szultáni főerők megérkezése előtt megpróbálnak gyors győzelmet kikényszeríteni a török előcsapatok felett: a ruméliai lovasság, a janicsár előőrsök és az előreküldött tüzérség felett.

Az alig két órás csatáról - melyben mind a király, mind pedig két fővezére (Tomori és Szapolyai) is elesett, Brodarics István (prépost és kancellár) így írt:

„A szabályos ütközet körülbelül másfél óráig tartott. Mohács fölött fél mérföldnyire egy falucska alatt, melyet Cselének nevezünk, és amely környék a Duna áradása miatt a szokásosnál több víz alatt állt, egy meredélyes szakadékban találták meg a király testét, akiről némelyek azt mondták, maga is amott esett el, itt fulladt vízbe lovastul, úgy ahogy volt, fegyverben…”

Az összecsapás magyar támadással kezdődött: augusztus 29-én délután fél 4-kor Batthyány lovascsapata a jobbszárnyon heves rohamra indult a török sereg ellen, melyhez a centrum gyalogsága is csatlakozott. A lovasok a török ágyúkig jutottak, ám itt megtört a támadásuk lendülete a felállított török torlaszok miatt így elkanyarodva a ruméliai lovasságra zúdultak.

A térkép forrása: LINK

A janicsár gyalogság sortüzei hatalmas pusztítást okoztak a magyaroknál, így a centrum gyalogsága visszavonulásba kezdett. Tomori Pál megpróbálta ugyan visszafordítani a megfutókat, de halálos találatot kapott. Az általánossá váló magyar visszavonulás kellős közepén, váratlanul ért a harcmezőre a Szulejmán vezette fősereg, ami sajnos mindent eldöntött. Tomoriék jóval későbbre várták őket és eleve két ütközettel számoltak: előbb az előőrsökkel, aztán a főerőkkel összecsapva. De minden másképp alakult: Szulejmán hamarabb ért a harcmezőre és óriási túlerejével azonnal győzelmet ért el egyetlen csatában. A Perényi vezette balszárny megpróbálta menteni a menthetőt, de támadásuk gyorsan elakadt, az anatóliai hadtest kemény helytállásán.

A menekülő magyar gyalogosok és a lovasság egy része is a Duna árterének mocsaraiba szorult. Vélhetően itt esett le lováról maga a király is, aki a megáradt Csele patak vizébe fulladt (amikor lehúzta őt páncélzata). A magyarok 15-20 ezer embert vesztettek és körülbelül kétezren estek fogságba. A csatatéren lelte halálát 7 püspök, 16 zászlós úr, 12 főnemes.

A szultán miután egyértelművé vált győzelme, magáénak tekintette a Magyar Királyságot. Szeptember 12-én Budára vonult serege egy részével, majd kifosztotta, feldúlta és fel is gyújtotta a várost. A szultáni főhad csak szeptember 25-én indult vissza Isztambulba. Bár az ország középső területeinek török megszállása csak 1541-ben valósult meg, a töröktől való függés korszaka a mohácsi csatával vette kezdetét és teljesen csak 173 évvel később, az 1699-es karlócai békével ért véget.

Egyéb érdekességek nálunk: A kunok története, A magyar családnevek eredete, A torinói lepel története, Miért épp von Hermanitz?,